MME Gyermekkarácsony – 2021

Az egyik legrégibb hagyománya egyesületünknek, hogy év végén megajándékozzuk Gyöngyös város általános iskoláinak összes alsótagozatos kisdiákját (ez idén ~1150 gyerkőcöt jelent) – nem elsősorban tárgyakkal, mint inkább élménnyel.

Az előző években a művelődési házban néztünk meg közösen vagy táncszínházi előadást, vagy bábelőadást, vagy régebben akár egy-egy magyar mesefilmet a moziban. Tavaly és idén erre nincs lehetőségünk a járvány miatt.

Ezért egy olyan ajándékkal készültünk ez alkalommal, amit kisebb csoportokban, vagy akár a családdal közösen is fel lehet használni.

Sok-sok belépőjeggyel a Gyöngyösi Állatkertbe!

Egy állatkertet nem lehet megunni, hisz mindig változik: újabb és újabb állatok érkeznek, kisállatok születnek, más arcát mutatja az állatkert télen, mint nyáron. A cél, hogy a gyerekek megismerkedjenek az állatokkal, szeressék őket, kérdezzenek róluk sokat, és hogy észre vegyék az állatok gondozóinak áldozatos munkáját!

A környezet, amiben élünk a tágabb értelemben vett Otthonunk, az állatok pedig a lakótársaink, akiket óvni és tisztelni kell.